PROLÓGUS
A nap már rég lenyugodott, estefelé jár az idő. Mielőtt leültem volna az asztalomhoz, felkapcsoltam a taposólámpát és erősen gondolkoztam. Minden leckét megírtam, a feladott vers gondosan bemagolva, a holnapi felszerelést már rég bepakoltam a táskámba. Frissen mosott hajam a kedvenc samponomtól illatozik, a lámpafény táncol a gesztenyeszín zuhatagon.
Egy tincset az ujjam köré csavarva rájöttem, ma már semmi dolgom nincs az alváson kívül.
Márpedig ahhoz semmi kedvem. De tétlenül filozofálgatni puszta időpocsékolás. Úgy döntöttem, hogy hallgatok egy kis zenét az ősöreg magnómon. Visszatérve az íróasztalomhoz leültem, és a naptárat kezdtem tanulmányozni – jobb híján közelgő névnapok után kutattam.
Magamban elkönyveltem, hogy ez a nap -szokatlan módon- eseménytelenül telt. Mondjuk végig itthon ültem, szóval nem sok minden történhetett volna.
Tekintetem az osztályképre tévedt, és elmosolyodtam az ismerős arcok láttán. Szerencsésnek mondhatom magam; nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen odaadó és különleges barátok vegyék körül. Bár lehet, hogy ebben az osztályban az ember lánya kicsit több kalandba keveredik a kelleténél... Ugyanis ez a társaság tényleg „különleges”, a maguk módján.
Végülis arra, hogy valaki gondolatolvasó, vagy valamelyik természeti elemnek parancsol, esetleg animágus képességekkel rendelkezik, nem nagyon használjuk az „átlagos” kifejezést, ugye?
Mindezzel egyetlen gondom van csak: nekem nincs semmiféle képességem. Dehát akkor mit is keresek köztük? Nos, én is tisztavérű levián volnék, akárcsak ők. A szüleim szerint egyszerűen „későn érő típus” vagyok, csupán idő kérdése, hogy a hatalmam kibontakozzon.
Nehéz így teljes értékű szerepet vállalnom az osztály életében, de mit tehetnék? Várok az erőmre, és nyomon követem a kalandjaikat.
A nevem Angel, és ez az én nem mindennapi történetem.
|