Alice Csodaországban (2010)

ki? Dénes™|mikor? 2010.08.27. 22:55|vendég-kritika!


Kritika Tim Burton: Alice Csodaországban című filmjéről (2010)

  Pislogtam, köpni nyelni nem tudtam mikor megmutatta haverom (akit nevezzünk nyugodtan csak Szellemnek) Tim Burton új filmjének, az Alice Csodaországban trailerét. De valamiért a film vége után nem kellet se az államat keresnem, és köpni is tudtam rendesen.

  Aki látta a klasszikus rajzfilm változatot, az még emlékszik rá, milyen magávalragadó, bájos, aranyos, mégis fura világ Csodaország. Tim Burton korábbi munkásságait ismerve (Sweeney Todd, A halott menyasszony, Charlie és a csokigyár) tudhattuk, mire számíthatunk. Valahogy sejtettem mit kapunk majd, de ez még engem is megelepett. Csodaországból egy sötét, komor, rideg helyet varázsolt, ahol sosem süt a nap, de valamiért ennek az "újragondolt" Csodaországnak is megvan a maga bája. Aki kicsit is szereti a Tim Burton féle látványvilágot, annak kötelező, de még nem értünk végig.

  A film úgy kezdődik, mint a többi Alice film. (mert volt ám több is, csak most mi a legelső mesével hasonlítjuk össze) Alice elkezd kergetni egy fura mellényes nyulat a rejtekhelyéig, ahonnan átjut Csodaországba. A legtöbb régi fícsör visszaköszön a fimből, mint pl: az Igyál meg növesztő/kicsinyítő ital, Tweedle Dee és Tweedle Dum a két megszólalásig hasonlító iker pár (ebben a filmben Tutyika és Mutyika a nevük) a kártya katonák, a Bolond Kalapos, a Vigyorgó kandúr, a vizipipázó Hernyó, mind mind benne vannak a történetben. Egyedül csak a Rozmárt és az ácsmestert hiányoltam akik megették az osztrigákat.

  Minden színész remek munkát végzett. Alice (Mia Wasikowska) egyben bájos és mégis felnőtt nő, Vörös királynő (Helena Bonham Carter) idegesítő és pökhendi, a Fehér királynő (Anne Hathaway) pont az ellenkezője, egy kedves jótét lélek, a Kör Bubi (Crispin Glover) egy ízig vérig kétszínű talpnyalót alakít.
  Itt van még Johnny Depp és az általa alakított Bolond Kalapos, akit szeretnék egy kicsit jobban kielemezni. Itt szintén megemlítem, hogy aki látta már a rajzfilmet az minden bizonnyal emlékszik a Kalaposra, aki ott tényleg bolond. A viselkedése, a beszéde, minden azt mutatta hogy az a Kalapos tényleg rászolgált a "bolond" jelzőre.
  Akit Johnny Depp alkít, azzal sincs baj, csak nem illik rá a bolond megnevezés. Ezen a karakteren eljárt már az idő, rengeteg balszerencse érte már, egy megtört emberrel van dolgunk. Nyugodtan hívhatnánk Meggyötört Kalaposnak is, az jelenleg jobban illene rá. De nem olyan depressziós ő, mint amilyennek én leírom, vannak vicces cselekedetei, megmoccanásai, ezekből viszont nagyon kevés van. A klasszikus kérdése azonban itt is elhangzott: "Mi a különbség a holló és az íróasztal között?" Ne értsetek félre, a színészi játéka kitűnő, de akkor sem olyan, mint amire számítottam.

  Sokan szidták azt, hogy a film nem adja vissza az IMAX élményt, nem kapták meg azt, amit vártak. Én normálisan láttam a filmet, szóval nem is vártam el semmi 3D-s effektet. A történethez annyit tennék hozzá, hogy habár helyenként nem a legizgalmasabb, kiszámítható, de nézhető. Csak azt nem értem hogy került bele az a Sárkány?

De mit vársz? Tim Burton...
Ezzel zárom cikkem.

 
Kukucs! ;)

 
Navigation
 
Link me


marciusbutton23a60.png

 
Csere


 
Visitors
Indulás: 2008-06-06
 
Adatvédelem.Muszáj.

Minden az oldalon található írások közül saját, az én elvont fantáziám szüleménye, esetleg vendég cikkírók munkáit olvashatjátok, akiknek a neve szintén mindig fel van tüntetve. Épp ezért ha máshol az engedélyem és a nevem, avagy engedélyük és nevük feltüntetése nélkül látom visszaköszönni, a webmesterhez fordulok.
Magyarul ha valamit lemásolsz, akkor "Mutasd a kezed, hadd verek ráá!" lesz, és talán kanyóc az oldaladnak.
® All rights reserved.
Remélem, hogy világosan fogalmaztam. :)

©  mfm.gp - aηηa™

 

                                               

Adminnak
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.