Vannak elmaradásaim. Még akkor is, ha úgy veszem, hogy ez csak egy saját lényem szórakoztatására létrehozott kis virtuális dobozka, amibe alkalomadtán bedobhatom a... ööö... hát, azt hiszem, magamat.

  Hmm. Próbálok sorban haladni, és jó lenne nem kihagyni a dolgokat. Oké, kezdem mondjuk azzal, hogy a német versenyt újfent sikeresen nem fejeztük be. Hiphip-hurráá! Megint az utolsó forduló. Én jövőre nem nevezek...De most komolyan! Az első forduló mindig rendben van, bár egy hetet legalább késtünk vele most is és tavaly is. A második fordulót viszont már úgy kell kinyögni. Nem bírjuk megcsinálni a nyelvtani feladatokat, tanár nő segítségét kell kérnünk... Vagy éppen nem készítjük el időben az "Extra Gruppen Arbeit"-ot, ami általában egy plakát, adott témában és megadott feltüntetnivalókkal. Na ez a része szokott úgy sikerülni, hogy a postázási határidő előtti este ülünk neki ötletelni, hogy egyáltalán milyen legyen, maga a megvalósítás pedig átnyúlik egészen másnap délutánra, mikor is az utolsó simításokat végezve - és ezzel gyakran sikeresen végleg elcseszve - postázzuk a munkánkat. Hja, aztán még le is pontoznak. Uhh... -_- A harmadik forduló egy feladat híján készen van, viszont a nemzeti parkos plakátot nem csináltuk meg. Feladhattuk volna anélkül, de úgy semmi értelme. Szívás így is, úgy is.

  2011. december 21-e eddigi pályafutásom legkellemetlenebb narrálásával és egyben legfantasztikusabb színpadi fellépésével tehető egyenlővé. Ha szeretnétek tudni, hogyan zajlott az az ominózus délután és este, kattintsatok a Bővebbenre. Köszi.

  Kicsit karácsonyozok is. :) Hmm... Hagy ne mondjam már ilyenkor, hogy "utólag boldog karácsonyt!", jó? ^^
 Természetesen itthon töltöttem az ünnepeket, meghitt családi körben a szüleimmel, tesóimmal és nagyszüleimmel. Húúú, rengeteget ettem! :D Még most is összefut a nyál a számban a sok finomságtól.
  Amiben eltértem az eddigi karácsonyoktól, az talán az volt, hogy nem díszítettem fel a szobámat (egyáltalán, ki sem takarítottam rendesen), és hogy nem ajándékoztam meg a többieket időben. Ezt röstellem is egyébként. Itt is bocsi mindenkitől! De folyamatban van a beszerzés. :) Az új évben remélhetőleg mindenkit meg tudok lepni valamivel. A koliban a lányokat valószínűleg meghívom egy jó kis pizzázós estére, és majd én fizetek mindent. Ez nagyjából már tuti. Úgy érzem, gáz lenne januárban odaállítanom egy-egy tucatajándékkal, és a Boldog karácsonyt! elé odabökni egy utólag-ot... Nem?
 

  Idén mi csináltuk a szalagavatós műsort, na meg a díszletet és a büfét is. Bevállaltam a kedvenc feladatomat - narrátor. Buhahhaa! :D Tavaly is én voltam a szerencsés, bár akkor váratlanul ért. Úgy volt, hogy csak a műsor részt fogom konferálni, de rám bízták az egész estét. Ebben benne volt a színi előadás, a szalagtűzés (csak abban kaptam egy segítőt, felváltva olvastuk az osztályokat) és persze a táncokat megelőző ismertetőszövegek + a táncokat előadó diákok névsorai. Na igen. Ez tavaly volt, és esküszöm, élveztem! Akárcsak ebben az évben, bár most ez kicsit több energiát vett igénybe. Tőlem legalábbis biztosan.
  Szereposztásom: 'konferanszé', ahogy anyu mondaná + Főrendező úr.
  ...
  Igen, igen. Mind semmi, hogy kaptam egy kilenc oldalas, kívülről betanulandó szerepet, de ráadásul - férfi. Hapsit kellett játszanom. Mit mondtam én erre? Azt, hogy VÉGRE! Játszhatok! :D Elmondhatatlanul örültem neki. Nem csak magának a karakternek, hanem annak is, hogy ezek szerint megbíztak bennem annyira, hogy még ezt is rám osztották. Elismerésnek éreztem, és nagyon jólesett.
Öltöny, nyakkendő, paróka, Elton John - szemüvegkeret... Minden játszott. És én is. Állítólag jól. ;)
Problémám csak a műsor felépítésével volt. Ez évben is kaptam segítséget, méghozzá kedvesem, Richárd személyében. Úgyanúgy, mint tavalyi elődje, a szalagtűzés során segített a nevek felolvasásában. Váltottuk egymást. Ja, meg persze, ő is kapott szerepet. Sosem felejtem el, hogy a közönség milyen jól reagált az előre megtervezett bakira. Forgatókönyv szerint ugyanis az igazgató beszéde után bejelentettem a szereplőket, de... sehol senki. Várom, hogy elhúzzák a függönyt, de... semmi. Oldalra pillantok, körbenézek, majd újra szólítom őket. A közönség meg nevet és tapsol, gondolván "Szegény kislány, jól kitoltak vele a többiek. Na, egy kis bátorító tenyércsapkodást neki." Igen ám, de még mindig nincsenek meg a többiek. A függöny mögött néma csend. Én félve nézek a közönség soraira, zavartan mosolygok, míg ők kacarásznak a szerencsétlen helyzeten. Belepirultam, tényleg jól eladhattam a dolgot, mert nagyon úgy tűnt, hogy kajálják. :D "Mondom iskolánk tanulóinak.. előadása következiKK." - krákogtam a mikrofonba, kicsit erőteljesebben megnyomva a végét, hogy "jajj, valaki vegye már észre magát!" :D Kínomban jópofizva csak annyit mondtam még: "Hát, igen... azt hiszem ezt hívják az élő műsor varázsának..." Erre is tapsot kaptam és nevetést. Nagyon éltem, nagyon-nagyon!
  És akkor egyszer csak psszt!-getést hallottam a hátam mögül. "Anna! Pssszt! Anna!" A függöny mögül lovagom kukucskált kifelé, és próbálta felhívni a figyelmemet. Kiderült, hogy a többiek "ellógtak, egyedül maradtunk. Állítólag most ment el az utolsó busz." Anyám, borogass! Most mi lesz?! :D
  ... Aztán valahogy - meg ne kérdezze valaki, hogy milyen elhatározás alapján - elindult a Hohoho horgász című mese főcímdala, és bevágtatott a színpadra kedves szobatársam, Klaudia, részeg horgászt alakítva, aki maga után hurcolja a frissen fogott zsákmányt: a varázslatos Aranyhalat. Mi leesett állal figyeljük az eseményeket, miközben a haluci segítségért kiált. Én sodródva az árral megjegyzem, hogy tutira rémeket látok az izgalomtól, biztos azért van itt ez a beszélő hal is. Aki erre kioktat, mondván "Ő nem rém, hanem Aranyhal. Akitől kívánni lehet." Itt a hercegem dobta fel a magas labdát, kijelentvén, hogy akkor ő szeretne egy jó nőt. Hmm... A szakközepesek vették az adást, jól ki is lettem nevetve. :D Hát na, forgatókönyv szerint mi nem feltétlenül vagyunk együtt... Neki kellett egy jó nő, és ez a lényeg. Bár nem, nem is ez a lényeg.. Inkább az, hogy kapott is!! Mindenki ismeri Joe Cocker nagy csajozós slágerét, a You can leave your hat on-t. Na, erre kikandikált az összehúzott függöny mögül egy erős, dús, sötét szőrzettel ellátott, bakancsos láb, aztán bevonult a színpadra egy dögös fekete csajszinak öltözött srác. ^^ :D Ott voooolt bomlás, én mondom, ott aztán bomlott a nép. Mindenki dőlt a röhögéstől, de nem csak a nézőtéren, hanem a színpadon mi is. :) Jó, mi azért annyira nem vihettük túlzásba, de nevettünk. Nekem nagyon jól jött az egésznek a feelingje, szó szerint leesett az állam a meglepetéstől, annyira jól játszott. Kicsit vissza is kellett rázódnom, hogy folytatni tudjam. Magától értetődően csak annyit mondtam: "Te... Ez működik." :D
Éééés innentől gördült a történet. Lefizettük az alkesz horgászt, aki nekünk adta az Aranyhalat. Kívánságunk persze két kabaréjelenet és egy jó kis Hooligans-dal volt. Mi más...
  Az átöltözéssel akadtak gondjaim. Amint narrátorként elhagytam a színpadot, máris rohantam átöltözni, hogy az első jelenet után, zavartalanul következhessen a második jelenet, amiben bizony nagyot kellett alakítani. Azt hiszem, sikerült. :) Végezetül teljes harci díszemben - ami ez esetben a gigolo-szerkóm volt :P - kellett kiállnom énekelni. Vicces volt, mert a parókámat bár levettem, de a kezemben maradt. Érdekesen nézhetett ki, ahogy tapsolok vele. Kacagtak is a többiek. :D
  Éneklés után megint rohanás átöltözni. A fényképek vetítését és az első osztály szalagtűzését Ricsi konferálta, hogy legyen időm elkészülni. Utána én jöttem, aztán megint ő, megint én... Végül két táncot, a country-t és a bécsi keringőt kellett elintéznem. A country simán lement, őrjöngött a nép, nagyon jól sikerült. A bécsi keringővel viszont... ajj, a hideg is kiráz, ha belegondolok. Neon lámpa mellett táncoltak, sötétben. Csak a ruhák világítottak. Így is szép volt, mindegy. Mikor ez lement, csodálkoztam, hogy vajh miért állnak be megint a kezdő pozícióba? Hmm. Zene nem indult, a közönség tapsol-fütyül-örül... Annácska meg szépen bejelentette az össztáncot, ami egyben a szalagavató végét jelenti, leközöltem a fontosabb tudnivalókat a büféről és a fenti kis klubtermekről, ahol étellel-itallal várják a szülőket és gyermekeiket. Megköszöntem a figyelmet, további kellemes estét.
  Csak akkor hallottam meg a hátam mögül, hogy mindenki Annázik. "Neeem, Anna! Neem, még nem! ANNAA!" És ez nem volt benne a forgatókönyvben...
Úristen, mi van?! Mit nem? Hhh.... Ekkor elindult újra a keringősök zenéje, és belekezdtek a tánc megismétlésébe - a jobb minőségű felvételek érdekében - immár lámpafénynél.
  Elmondhatatlanul ciki volt. Ott álltam, megrökönyödve, és nem jött ki más a számon, csak két szókapcsolat: "mi van?" és "ez nem igaz..." Határozottan kimaradt az emlékeimből, hogy ez tavaly is így lett volna. Pedig de. És nagyon gáz volt. De állítólag jól vágtam ki magamat. Annyit mondtam a mélyen tisztelt nagyérdeműnek: "Hölgyeim és Uraim, MOST következik az össztánc, és MOST lehet felkeresni az emeleti klubtermeket és az imént már említett előtérben üzemelő büfét. Mégegyszer köszönöm a figyelmüket, és további kellemes estét."
  A tanáraim, akikkel a műsorra készültünk, már vártak. Nyugtatgattak, hogy ők sem tudták, hogy jól kicsesztek velünk a szervezők... Pedig mindenki tudta, hisz ez mindig is így volt! :D Neon után sima tánc. Mindig.

  Köhömm, és most következik még csak a hab a tortán. Ugyanis ezt az egész cécót - a műsort, a szalagtűzést, a táncokat - még egyszer le kellett nyomni. Lement egy szalagavató délután 3-tól 5-ig. Egy órás szünetet követően pedig 6-tól következett a szakmunkás osztályok szalagavatója.
  ... Mesés, nemdebár? Debár. -_-
  És nem hagyhatom ki, hogy természetesen ott is rontottam. :D De ennél durvább volt, mert egy lány nevét olvastam be rosszul a tűzéskor. Pfff... Kövezzenek meg, de még most is rettenetesen érzem magamat, ha eszembe jut. Szegény szerencsétlennek egyszer van az életben szalagavatója, és akkor is rosszul olvassák be... Ja, és az még plusz poén, hogy már hetekkel előtte megkért, hogy figyeljek oda, el ne rontsam. :D De még aznap is, vagy hatezerszer megbeszéltük... Ennek ellenére NEKEM sikerült elcsesznem. Nem is én lettem volna. Jaaaajj, és az a rossz benne, hogy nem őt nézik gyökérnek, hanem engem. Elvégre ő talán tudja a saját nevét...
Mindenesetre ezt még időbe telik majd kihevernem. Hoooosszú-hosszú időbe.

  Szerencsére jövőre, amikor a saját szalagavatóm következik, tán csak nem kell magamat narrálnom. :D De akkor már lehet, hogy szerepet sem fogok vállalni. Akkor tényleg macerás lenne az öltözködés.