Ha elkezdeném sorolni a sok hülyeséget, jéjjzusommö, mennyi minden kerülne ide.. xD Egymáshoz kapcsolódó témák mellett olyanok, amiknek semmi köze az előtte elhangzókhoz.lol. :D Dehát mást úgysem tudok csinálni, és azért az elég ciki, hogy mindig csak akkor van új bejegyzés, mikor a dizájnt cserélem.. x) Amúgy esküszöm, hogy soha többet, soha a büdös életben nem fogok többet olyan dizájnt csinálni, amihez önálló téma kötődik. Miért? Mert egyszerűen nincs értelme, azért! Amúgy erről szólna az oldal.. elvileg: minden, amit szeretek. Na és? Meg úgy bírom amúgy, hogy ha valaki betéved egy oldalra, és meglátja, hogy mondjuk kutyás-cicás-pacis-twájlájtos-lédigagás a dizájn, akkor szerencsétlen website megvan pecsételve. És az is lehet, hogy a tartalmat meg se nézik. Tegyük fel, felmegyek egy oldalra. Látom, hogy lovas a dizi, és CSATT! Szét se nézek, mert húszmillió oldal közül már kialakult a lovis-oldis-látogatási köröm. Pedig lehet, hogy egy kurvajó blog, ahol a szerkesztő egybeömlesztve összehord mindenféle balfaszságot, és rohadt jót röhögnék rajta, ha elolvasnám, sőt, akár még később is visszajárnék, de neeeem. :D Enyih... (Mondjuk az tény, hogy ezen a site-on már alap nem kutaszkodik senki rajtam, meg Kikih-n, meg Dénesen kívül, mert na. Remélem, a többiek nem a kinézet miatt menekülnek el, hameg mégis, akkor menjenek is. Istenpá, köszcső! :D xD... -.-")
  Amúgy én megnéztem Az utolsó léghajlítót - itthon. Szégyen és gyalázat, moziban akartam látni!!! xP De azért tetszett. ^^ Nagyon jó film, ajánlom mindenkinek :Ł :D 19-én meg go Miskolcra a Cinema City-be: Varázslótanonc _D_D_D_D *_* Kuuurvajó lesz, alig várom :D Kiccymmel meg Ricsimmel ^^ ŁŁŁŁŁŁŁŁŁ
  Uhh, kötelezőket olvasok.. xD Az apostol megvolt, már csak Bánk bán, A párizsi Notre Dame, Faust, Gulliver utazásai, Candide, Az arany virágcserép, A nyomorultak, Anyegin, Toldi, Ágnes asszony, Szondi két apródja, A walesi bárdok, meg Az arany ember van hátra. .... :D Fasza, mi?  Szerintem is. xD
  Nohát ennyi legyen az én ömlesztésem. Legyetek jók! Ha tudtok...

Mizü feléd, aηηa™?

Háááát nemsoksemmi. Dizájn-fabrikálás közben akadtam egy frenetikusan jó cikkre, és úgy gondoltam, egyszerűen muszáj megosztanom azokkal is, akik ide ellátogatnak, ide viszont már nem biztos, hogy benéznek.
Ja, igen, majdnem elfelejtettem: Bocs, hogy ilyen szir-szar lett a háttér, de már nem volt kedvem pepecselni vele, miután végre sikerült a fejléchez igazítanom, szóval amit nem láttok, azt jelöljétek ki! Köszi! ;D

Figyelem! Lóimádók előnyben!


A fehér musztáng legendája
Ez a hófehér ló számított és számít még ma is az amerikai vadlovak szimbólumának, a vadnyugat jelképének. Ugyanakkor valószínűleg ez a musztáng a történelem legtöbbet emlegetett ganglóegyénisége. Ez a legendáktól övezett ló számtalan néven vált ismertté: Fehér Préri Pacer, Pacing Fehér Mén, a Puszta Szellemlova, Fehér Paripa, Fehér Szultán stb. Több mint száz éven át a legkülönbözőbb történetekben és elbeszélésekben bukkant fel a préri államaiban ez a ló, de leírásai nagyon különbözők voltak.

"Moby Dick"-jében John Melville a következőképpen írja le: "…a prérik fehér paripája, egy pompás harci mén, nagy szemű, kis fejű, hatalmas mellű, azoknak az uralkodóknak a méltóságával, akiknek a legelőit a Sziklás-hegység és az Allgehenie keretezte…"

Az első említésekben a mént szürkének írják le, később tiszta fehérnek, aztán fehérnek fekete fülekkel (ez minden valószínűség szerint a "medicine-hat" mintázatot jelenti). Feltehetőleg viszonylag kis termetű volt, marmagassága körülbelül 140 cm lehetett, és arab lóra hasonlított. Ugyanakkor erre vonatkozóan is, ahogy említettük, különböző leírások léteznek. Egy pontban azonban minden szerző és elbeszélő egyetértett: a Fehér Szultán, vagy nevezzük őt bárhogyan is, rendkívüli gangos képességekkel, azaz különleges jármódokkal rendelkezett.
1830-ban Josiah Gregg keresztülutazott a prérin, és "Commerce of the Prairies" című könyvében így írta le a legendás musztángot: "Közepes termetű, tökéletes szimmetriájú, tejfehér mén, fekete fülekkel."

Azt is gyakran emlegették, hogy ez a ló, bármilyen gyorsan és bármilyen sokáig üldözték, soha nem esett ki gangos jármódjából, és képes volt akár két perc alatt megtenni egy mérföldet. Az első történetek és legendák a Fehér Szultánról, a Fehér Szellemlóról, amelyet senki sem tudott elfogni, az indiánoktól erednek. A komancsok, akik maguk is számos fehér színű lóval rendelkeztek, ezeket egyszerűen a Fantom Paripa utódainak hirdették. A kiowák szerint ezt a lovat nem lehetett megölni, de még megsebesíteni sem. A tűz, amely minden útjában lévő élőlényt elpusztít, ugyanolyan könnyen elhalad mellette és ugyanolyan kevés kárt tesz benne, mint a golyók, amelyek eltalálják. Állítólag minden fáradság nélkül át tudott ugrani a hatalmas szurdokok és kanyonok fölött.

Fehér Szultán egyszerűen más vadlovak minden eddig ismert viselkedésmintáját, tulajdonságát felülmúlta, képességeit senki sem tudta még csak felbecsülni sem. Azt is beszélték róla, hogy egy pihent lovon őt üldöző lovast megelőzött úgy, hogy egyszer csak megállt és várt, megnézte, hogyan próbálja utolérni őt, majd továbbrohant.

Egy másik történet teljesen más oldaláról mutatja be a vad csodalovat. A legenda német bevándorlók kislányáról szól, aki Texasban elveszett a vadonban. A Fehér Pacer állítólag óvatosan megfogta a gallérjánál a gyermeket, és feltette a család öreg igáslovának a hátára, amely aztán hazavitte.

Egy másik történet azonban gyilkos lóként ábrázolja Fehér Szultánt. Egy cowboy olyan állhatatosan próbálta elfogni a fehér mént, hogy az első téli hóviharkor is - az egyik olyan súlyos és hirtelen hóviharkor, amelyek minden évben előre nem láthatóan végigsöpörnek az USA-n, embernek és állatnak egyaránt pokollá téve az életét - vadászott rá. Egyszer csak felbukkant a ló, és üldözőjét vad hajszára csalta a holdfényben a behavazott prérin. Amikor egy kanyon szélére ért, a mén nem állt meg, le sem lassított, ehelyett minden erejét összeszedve átugrott a másik oldalra. Őrült üldözője utána hajtotta a lovát a kanyon szélén túlra, a halálugrásba. Az üldöző kísérői később azt mesélték, hogy a fehér mén élvezte, hogy újra és újra büszkén átlépkedhet a halott lovas és lova fölött.

A Fehér Szultán mítosza soha nem merült feledésbe teljesen, de fokozatosan eltűnt, ugyanolyan lassan és észrevétlenül, ahogyan a vadlovak a prérikről. Néhány történet felbukkant állítólagos haláláról, de ezek mindig ugyanazt a mintát követték.

Az egyik történet - amely 1940-ben megjelent a "Cattleman"-ben is - ismét egy hajtóvadászattal kezdődik, ami szintén kudarcot vallott és az üldözés megint csak a legendás ló győzelmével végződött.
Néhány nappal a nagy üldözés után azonban egy vaquero felfedezte a kimerült lovat egy vizesgödörnél. Néhány próbálkozás után sikerült a szomjúságtól kimerült, erőtlen állaton átvetni a lasszóját, ami rögtön a ló életveszélyes támadását váltotta ki. Csak egy ugrás a közeli fára mentette meg a vaquero életét. Odakötötte a mént a fához, és néhány nappal később segítséggel tért vissza. Vizet és élelmet vittek a lónak, közvetlenül az orra elé tették - de állítólag még fogsága tizedik napján sem vett magához semmit, sem enni, sem inni nem volt hajlandó. Aztán egyszerűen lefeküdt és meghalt.

Az utolsó utalás Fehér Szultán létezésére azonban még néhány évvel későbbi keltezésű, amikor 1889-ben ismét azt állította valaki, hogy elfogta az állatot. Az azonban, mint az előző történetben is, nem adta meg magát, és inkább az éhhalált választotta a fogsággal szemben.

A legenda azonban tovább él. Néhány héttel a musztángbarátok "meseórája" után Nevadába utaztunk egy musztáng-örökbefogadó állomásra - és leesett az állam. Ott állt Ő.. Egy kis, hófehér méncsikó, a többi vadló sötét, poros teste között. Egyszer csak vad vágtába kezdett, aztán gyors gangra váltott, ahogy anyját követte a karám másik végébe. Talán mondanom sem kell, hogy egyszerűen White Sultan jr.-nak (azaz ifjabb Fehér Szultánnak) keresztelték el a kicsit, és a legtöbben mindenáron őt szerették volna örökbe fogadni...

Álmodtam.
  Sorfalat álltam egy nagy csoportnyi emberrel, egy hatalmas, tornateremre emlékeztető, sötét arénában. Előttünk alaktalan fény tűnt elő a semmiből, ami egyre nagyobb lett, és lassan egy szikrázó alagút formáját vette fel. A fény a szivárvány minden egyes árnyalatát váltogatta, majd csapongó, tajtékzó, vakítóan fehér színt vett fel, és valami előugrott az alagútból. Szememet eddig a jobb kezemmel valamelyest eltakartam, de győzött a kíváncsiság, és leeresztettem a karomat.
  Egy farkas állt előttem. Egy közönséges szürke farkas, aki talán annyira mégsem volt közönséges. Bundája egészen világos galambszürke, aranyozott foltokkal az egész testén. A szeme mély csokoládébarna, és csak úgy ragyogott. Nem volt túlságosan nagy termetű, nősténynek tippeltem. Fiatal volt, nyurga, és semmi sem kerülte el a figyelmét. Fülét kíváncsian forgatta irányunkba, és végignézett a tömegen. Mindenki arcán elidőzött egy pillanatra, kivéve engem. Mikor végzett, leült, nyelvét kilógatva lihegni kezdett, mint aki hosszú útról érkezett meg. Az emberek közül néhányan vették a bátorságot, és tettek felé pár óvatos lépést. Ahogy ezt meglátta, a farkas felpattant, majd - vicsorgás és habzó száj-effekt nélkül - örömében csóválni és csaholni kezdett. Az emberek megálltak, nem tudták mire vélni a váratlan reakciót. Közben a farkas játékosan toporgott, néha egy helyben pördült meg saját tengelye körül. Ez a várakozásteljes öröm igencsak felkeltette az érdeklődésemet, és le nem vettem a szememet az állatról.
  Egyszer csak megállt, szépen elrendezte magát és felém kapta a fejét. Egyenesen a szemembe nézett, ezt még több méter távolságból is láthattam. Sóhajtott egyet, mintha csak azt mondta volna: "Na, végre, megvagy." Lassan felállt, és kocogva elindult felém, átszelve a távolságot. Közben a szívem majd' kiugrott a helyéből. Istenem, biztos ez, egészen biztos? Idejön hozzám? És igen. Amint odaért, fékezett, rám emelte kifejezésteljes szemeit, majd mélyen, nagyon mélyen - meghajolt.
  Előttem. Egy farkas. Egy vadállat. Egy gyönyörű, vad teremtés fejet hajtott előttem, nekem pedig leesett az állam a meglepetéstől. A háttérből is értetlen sustorgást hallottam a sok "Nahát!" és "Nem hiszem el!", "Láttátok?!" felkiáltás mellett. De nem figyeltem oda rájuk. Csak a farkasra koncentráltam. Engem nézett, mint aki parancsra vár, szeme izzott a vágytól - a vágytól, hogy azt tehesse, amit kérek tőle.
  Nem tudván, mit is kérhetnék tőle, kimondtam, ami először eszembe jutott.
  - Ülj le!
És leült. Szinte még ki sem mondtam, már ült. Olyan volt, mintha.. mintha... Újra próbálkoztam. De most nem ejtettem ki a számon a szavakat, csak behunytam a szememet, és elképzeltem magam előtt, ahogy a farkas fekszik a földön. Mire lepillantottam rá, már feküdt, és olyan arcot vágott, mintha bántaná, hogy ettől komolyabb parancsra nem telik tőlem. Szinte láttam, ahogy bal szemöldökét kérdőn felvonja. A mindenit...
  Támadt egy ötletem. Amit eddig láttam, az mind teljesen abszurdnak tűnt, és minden jel arra mutat, hogy a vad képes a tudatomba látni.
  "Na ne mondd! Elég sokáig tartott, míg rájöttél, meg kell hagyni...Már kezdtem komolyan elunni magamat."
Mi volt ez? ... Csak nem...
  "De, csak de."
Úristen. A farkas megszólalt!! Vagyis hát..
  "Nem egészen >megszólaltam<, de annak is veheted akár. Abban igazad van, hogy tisztára olyan!" És mosolygott.
  - Hát ezt.. el sem hiszem. Hogy lehetséges ez?
  "Az titok. Épp csak látogatóba jöttem, vagyis.. hát, küldtek. A gazdám, Alistair parancsolta, hogy téged keresselek, és meg is találtalak! Azt hittem, sosem sikerül kikászálódnom a kapuból, jól fel is kavarta a gyomromat. Rosszabb, mint ezer féreglyuk..."
  - Van neved is?
  "Ejueila."
  - Hogy... micsoda? Ehu...
  "Pontosan. Ejueila, de a barátaimnak csak Eju."
  - Oké, hmm, szóval, Eju.. Miért pont engem kellett megkeresned? És egyáltalán honnan ismer engem ez a te Alistair-ed? 
  "Fogalmam sincs. Csak mutatott rólad egy képet, és megkaptam az utasítást."
  - Miért kellett megkeresned?
  "Nem mondhatom el."
  - Miért nem?
  "...Túl sokan vagyunk, nemde? Nincs kedved segíteni egy kicsit?"  
  - Mire gondolsz?
  "Ürítsd ki az arénát! Alig kapok levegőt, és idegesít, hogy mindenki bámul, mint a moziban..."
  - Öö, hát, ez nem olyan egyszerű, tudod.. Igazából azt sem tudom, hogy mit keres itt ez a sok ember. Sőt, tulajdonképpen azt sem tudom, hogy én mit keresek itt, és..
  "Neked itt kellett lenned, hát itt is vagy. A többiek, gondolom, azért vannak jelen, hogy az én dolgomat nehezítsék. Először majdnem sikerült is, de aztán megláttalak, és eloszlott a kételyem."
  - Nem úgy tűnt, hogy bármiben is kételkedsz, mikor kiugrottál a.. a kapuból.
  "Hmm. Nem, lehet, hogy tényleg nem úgy festettem. De csak mert roppant jól szórakoztam! Az igazság az, hogy fogalmam sincs, miért, de az ő gondolataikat nem hallottam, és mivel egy szót se szóltak, csak nevettem az arckifejezésükön. Nagyon élveztem!" - húzta fel oldalt az ajkát, amitől úgy tűnt, mintha féloldalasan mosolyogna. "De most már tényleg örülnék, ha eltűnnének. Zavarnak."
  - Nem tudom, hogyan küldhetném el őket.
  "Egyszerű: Képzeld el az arénát úgy, hogy csak te meg én vagyunk itt.. Ja, és a kapu! Be ne zárd a kaput, különben soha a büdös életben sem kerülök haza! Menni fog?"
  - Azt hiszem...
  "Akkor jó. Tehát, koncentrálj. Csak a sötét terem, a kapu, te és én."
Koncentráltam. Lehunytam a szemem, majd pár másodperc múltán kinyitottam. Meglepődve konstatáltam, hogy sikerült.
  - Hű, de komoly! - vigyorogtam teli pofával. - Miért van az, hogy eddig ilyenekre nem voltam képes? Mást is meg tudok így idézni? És tényleg ilyen egyszerű? Csak koncentrálnom kell, és bármit meg..
  "Oké, oké, oké. Figyelj! Szép volt, ügyes vagy. De attól félek, hogy ezt csupán a jelenlétem váltja ki belőled, és az is csak addig, míg a kapu nyitva van." - közölte megbánó arccal, és egy picit meghunyászkodott. Erre elszomorodtam. Tárgyilagos formát próbáltam felvenni, hátha többet is megtudhatok.
  - Tulajdonképpen honnan jöttél?
  "Nem árulhatom el."
  - Miért nem?
  "Mert úgy lenne a legjobb, ha te magad jönnél el megnézni!"
Erre leesett az állam, és nem jutottam szóhoz. Na, ennyit a tárgyilagosságról...
  Menjek? Ne menjek? ... Menjek? Megyek.  Hát persze!... Nem, dehogyis!... De megtudhatnám, hogy ki ez az Alistair és hogy mit akar tőlem. El kéne mennem. Csak egy kis időre...
  Ekkor halk csilingelést hallottunk a kapu túloldaláról, mintha csak becsöngettek volna. Ejueila felpattant, és sietősre fogva a figurát, így szólt:
  "Jó lenne, ha most el tudnád dönteni, mert sajnos ilyen alkalom nem tudom, hogy adódik-e még. Viszont ha eljössz, az nem >csak egy kis időre< szól...Ezt akartam még elmondani. Ha velem tartasz, akkor ide többet nem térhetsz vissza. Ott kell maradnod."
  - Micsoda? De hát ez így nem igazság! Ezt eldönteni, most azonnal?!
  "Lehet, hogy meggondolatlanul döntesz, ha velem jössz, de az is lehet, hogy akkor tévedsz, hogy ha maradsz."
Nem tudtam mit mondani. Zakatolt a fejem. Menjek? Maradjak?
  - Eju, te mit javasolsz?
  "...Én azt javaslom, hogy siess!" És ezt megerősítendő, újra felhangzott a csilingelés, ezúttal határozottabban. Ejueila már a kapuban állt, és aranyszín szemöldökét ráncolva várta a válaszomat.
  Újra behunytam a szemem. És koncentráltam. Mit akarok igazán? A békés, nyugodt, jól ismert otthonomat, vagy az idegen, vad, de minden bizonnyal kalandosabb és varázslattal teli új világot bejárni? A válasz túl világosan fogalmazódott meg bennem. Kinyitottam a szememet, és megpróbálva letagadni minden keserűséget, kimondtam.
  - Maradok. Add át üdvözletemet a gazdádnak, és mondd el, hogy sikerrel jártál.
 Bár ez így csupán félsiker - gondoltam. Ennek ellenére Ejueila bólintott.
  "Rendben. Vigyázz magadra, és ne félj attól, amit választottál!" Árulkodó könnycsepp gördült végig az arcomon, egészen le az államig. Ez meg mi? Sírok? De miért?
 Lehet, hogy rosszul választok? Belegondoltam - egyszer, kétszer. Végül mégis a maradás mellett tettem le a voksomat.
  - Köszönöm, Eju. Mindent. Örülök, hogy megismerhettelek!
  "Részemről az öröm. De most már ideje indulnom." - Azzal belépett a kapun.
  Hezitáltam. Még nem tűnt el teljesen. Rohanni kezdtem felé, egészen közel jártam, de már vakított a fény. A kapu kezdett összeszűkülni, már csak az alagút látszott. De még éreztem, hogy ott van. Belekiáltottam a sugárzó világosságba.
  - Eju! Szerinted jól döntöttem?
Egy pillanatig nem érkezett válasz. Aztán mintha minden irányból az ő hangját hallottam volna, így szólt:
  "Akkor döntesz jól, hogyha csakis magadra hallgatsz, a szívedre! Ezt jól jegyezd meg, és soha ne felejtsd el! Ha válaszút elé kerülsz, Te mindig ott leszel magadnak, és ez a legfontosabb." Ahogy ez elhangzott, lelógó bal kezem alatt mintha valami iszonyúan puha, selymes dolog suhant volna végig... Nem néztem le, csak éreztem, ahogy a galambszürke bunda, arany foltokkal siklik az ujjaim között, és abban a pillanatban minden kételyem elszállt. Már csak mosolyogtam a fénybe.
  - Köszönöm, Ejueila. Találkozunk még.
  Ez nem volt kérdés. A kapu olyan tempóban, ahogy megjelent, el is tűnt, és záróakkordként még utoljára felcsendült a csilingelés.

***

  Szelíd farkassal álmodni állítólag megbékélést, beletörődést jelent. Úgy gondolom, ennek számomra nem sok értelme van. Ráadásul szerintem lehetetlen megfejteni, hogy mit jelent az álmom. Hacsak nem azt, ami majd' kiböki a szememet.

Egyéb hozzáfűznivalókat szívesen várok a hozzászólásoknál! ;)

Üdv, hitetlen! :)

Mizü feléd, аηηа ™?

  Az egy dolog, hogy Te nem látod, de én most épp gőzerővel integetek neked, egyik kezemben az elmaradhatatlan életelixíremmel, fülemben a Drones-szal, nyakamban Mariann kulcscsomójával. Kenderesről jelentkezem, Kitti ágyának a legeslegleglegtetejéről, ölemben Mayával, és mostmár nem is a Drones, hanem a The Approaching Curve szól lassan már 2 perce... :D xD Itt nagyon fajin idő van, hétágra süt a Nap, csiripelnek a madarak, zöldell a fű, a karámban lovagolnak - és én több száz méter távolságból leshetném mindezt, arra gondolva, hogy milyen jó lenne ott lenni, ahol serken az agyműködés, termelődik a D-vitamin, és mosolyra húzódik a száj. De nem, még csak ki sem nézek az ablakon. Sőt, még a függönyt is elhúzom. Inkább neked írok, mert jólesik.
  Belekezdtem az Eclipse leírásába, de a sajátba. A hivatalosat le kéne másolnom, de nincs nálam a könyv. Itt van az egyik hálóban Diánál, és hát be is ígérte, hogy suli után felhozza, de lement ő is lovagolni, szóval erre 4-ig várhatok. -.-" Csodás, nemde? [...]<----Kihagytam a káromkodást :D ^^ Haladok, haladok. --
  Amúgy ez egy naaagyon jó hely, te! Itt a szabadidődben egy csomó mindent csinálhatsz: lehet lovagolni, van teniszpálya, futópálya, focipálya (kettő is, bár a nagyobb most fel van forgatva egy csöppet, a fűmagozás miatt), konditerem, ahol nem csak gyúrni lehet, de az előtérben még a ping-pong tudásodat is csiszolhatod, ezeken kívül pedig nagyon jókat lehet sétálni. Idebent, a koliban van DVD-szoba, biliárd, egy külön tévé a biliárd mellett. Nagyon atom. :D Szeretek ide járni, még így is, hogy nem használok ki minden lehetőséget. Mert jó, hogy van! :)
  Ennek örömére totálisan elkapott a hév, és a nagy gépelés meghozta a kedvemet: most kimegyek, és serkentem az agyműködésem, termelek egy kis D-vitamint és nem utolsó sorban annyit vigyorgok, hogy még annak is mosolyogni támad kedve, aki rámnéz! Igen, az elkövetkező két és fél órában ez lesz az életcélom. :D _D_D_D_D

PuszcsihŁáwcsihSzercsih: аηηа ™

El sem fogod hinni! Pedig láthatod... :D Végre új dizájn, yíííháááá! :D ^^_D Bejön? :Ł Mert nekem naaaaagyon-nagyon. Meg szerintem Ágotának is tetszene, hehe. :D
De aaaaaj, annyira boldogságos, nem? Olyan édes, meg bohókás, meg ijjááá mittudoménmég. xD (Najó, a nyuszi is cuki...^^)
  Hmm... Azt hitted, eltűntem az oldalról, miiii..? :Ł 88 Csúnya is lenne, ojjoj :D Nem nem. Itt vagyok. Élek, és virulok. Najó, az, hogy virulok, talán túlzás, de hé! ---> élek, és az a lényeg! --
 
  Lenne itt egy új téma. Ha vetsz egy pillantást a főmenüre, kisilabizálhatod, hogy mi is lesz az. :) Húú, te. Rengeteg elmentett szövegem van a gépen, könyvekről és filmekről egyaránt, amiket még nem volt időm feltölteni. Mit szólnál, ha szépen, fokozatosan feltenném őket, hmm? Egy próbát megér, és akkor már lenne értelme elkezdeni a hirdetőzősködést. ^^

  Ja, igen. Még egy rettenetesen boldogságosan szuper dolog: lecseréltem a zenéket. Lekerült a "tuc-tuc", jött a helyére az egyik kedvenc bandám új lemeze totálban. --
Rise Against - The Sufferer and the Witness. Hallgatgassad, és okosodj! Fordítsd le pár számnak a szövegét, frenetikus. :D
Amúgy a kedvencem a Survive, a Prayer of the Refugee, a The Approaching Curve és a legeslegeslegebb az Injection. -- (Y) A többi pedig csak hab a mézeslecsókolbászosbabossztrapacskán. :D xD

  Új button. Thegyélkiii...thegyélkiii...thegyélkiii... ... :D Nem folytatom tovább, mert még Cartmen is belepirulna. _D_D_D_D :: Khm, szóval igen, szó nélkül nem. Na. :D Cseréld le az oldaladon a gombomat, ha lesz rá időd. *köszöniszépen* 

  Na, eddig ez volt a nagybetűs "Oldal Téma"... Most akkor egy kis hip-hop :P:D

Mizü feléd, аηηа™?

Alapjában véve: semmi. Beteg vagyok. Már egy hete csak - a mamára gondolok, mindig, meg-megállva... Vagy... várjál... mivan?! :D Ez nem az a film?... xD Oké, storno... xD
... :D Komolyra fordítva a szót, egy hete folyamatosan kockulok, tévézek, olvasok és lustulok. Amikor nem ezt csinálom, akkor vagy eszek, vagy természeti szükségleteimet elégítem ki, vagy alszok.
Lol, mi? :Ł:Ł:Ł Meg amúgy én szeretek hiányozni a suliból, na de NEM ENNYIT, kérem szépen, nem ennyit! o.O" Hiányzik ez a sok vadbarom.
Kiccy, hogy bármerre nézek, úúúgyis ottvan velem;
Mariann, hogy ha olyan a kedve, megnevettet, ha meg amolyan, akkor addig szekíroz, míg pofonnal nem fenyegetem (:D);
Anita, hogy...hogy szeret...;
Norbis, hogy mindent meg tudok vele beszélni;
Dóri, hogy Cicáááám és mindig megcsal Katyival -.-"xD;
Katyi, hogy ketten vagyunk okosak németen, de mindig abban a tudatban beszél, hogy tudja: úgyis én vagyok a pengébb :D--;
Dani, hogy áááááááááá, legnagyobb spanom és az örök kocka-mesterem :D (Y) Ave, Dani xD ja, és a zsoldosom -- ára egy hambi meg egy forrócsoki :D_D
Sanyi, hogy erősen próbálja titkolni, hogy bejövök neki... o.O" xDxD
Taki, hogy mindig: Igaz, Anna?!?! :D meg "Anna, MIZU??" ::::::
Béres Tomi, hogy mindig megmondja a tutit, akár diák, akár tanár az okított áldozat :D _D "Oszt puszi van, enyiiiii."
Ricsi, mert...mert...mert. Áh. Hm. Azért, mert. Szeretem. Mármint szerelemmel. De ő már nem. Mert elbasztam. És júúúúúúúúj, de gyűlölöm magam miatta. De akkor is: ő hiányzik a legeslegjobban, mert hiába nem beszél velem, és szarik rám, és tök jogosan csinálja! Tudom, hogy mindig ott van a közelben, és ha elhatározom magam, akkor akármikor odarohanhatok hozzá, hogy térden állva könyörögjek neki azért, hogy kezdjük újra. De nem teszem. Csak megnyugtat a tudat. Hmmm... fasza, mi? -.-"

De mindeeegy! Ez volt a hiányom. Most más. :D

  Egyik szemem sír, a másik nevet. Hogy miért? Mer' basszus március 11-e (lassan 12-e) van, és akurvaéletbeazegésszel, de esik a hó.... -.-""" Hhh, a másik szemem azért nevet, mert úgyis elolvaaaaaaaaad!!! xDxDxDxDxD Enyiiiii. :D

Na, mostmár tényleg "enyiiiii", mert álmos vagyok, de borzalmasan. x) A pizsit már ígyis 9-kor fellőtték de kiiiitérdekeeeel. Kheménny vagyokk. -- (Hja, holnap meg majd belefejelek a reggelis tányéromba... *_* xD)

PuszcsihŁáwcsihSzercsih: аηηа ™